2014. okt 26.

Sulimizéria - félúton

írta: JanCsi
Sulimizéria - félúton

Már tavasszal volt az oviban egy találkozó az óvónénivel, aki elmondta ősszel mik lesznek az iskolai jelentkezés lépései. Aztán eljött az ősz és vele együtt a körzeti iskolák nyílt nap időpontjainak kibogarászása, meg a sulik 5 évre visszamenő adatainak neten történő vizslatása... A körzetes sulit nem szerettük volna és akinek nem jó a körzetes az vállalja, hogy ha a választottba nem veszik fel és a körzetesben már nem marad hely akkor két szék közül megy a pad alá. 

Paula Fürst Gemeinschaftschule (aka Reformschule):

mdb-130209wilm_022.jpg

Mindenesetre elmentem két kiszemelt suli nyílt napjára. Az egyikben volt három délelőtt amikor a szülők beülhettek az 1-3. osztály óráira (merthogy együtt tanul 1, 2, 3. osztály). 8-12:30-ig voltam bent, ültem a gyerekek mögött a hátsó sorban és figyeltem, ill. volt amikor egy kisfiú odahívott maga mellé és 15 percen át lökte a sódert, hogy ő most mit csinál és mi ez a feladat és melyik óra a kedvence. :) Aztán csütörtök este volt egy infoest, amikor a nyílt napon látottakkal kapcsolatban lehetett kérdéseket feltenni. Az infoestre Dorka is eljött, mivel ez az a suli ahová mindenképpen szeretne járni: Elza is ide jár és ő Elzával szeretne egy suliba járni. Magyarországon már szemeztem Montessori ovival, de két gyerekre kb. megfizethetetlen lett volna, nekünk legalábbis (2*80e), így csak maradt a szimpátia... Ez a suli nem Montessori hivatalosan, de gyakorlatilag azt a módszertant követi. A nyílt napon teljesen megnyugodtam (valamiért az alternatív módszerhez nekem még mindig a fejemben van az öntörvényűség, meg káosz - tudom, ez az én hülyeségem): a gyerekek szeretettel, de "fogva" voltak, nem tudok magyar sulihoz viszonyítani, de kifejezetten elhűltem mennyire rendezettek voltak, ha kongott a hangtál mind pattant a helyére, néma csend lett. Voltam fizikai kísérletek órán is (elsős, másodikos, harmadikos csoportról beszélünk ... ) ahol a tanulók bemutatták az otthon kipróbált - általuk választott - kísérletet, ami elsőre nem jött össze, de mindenki csendben, türelemmel kivárta, amíg másodszor is megpróbálják a kísérletet. Végig azt éreztem, hogy a csoport mintha egy puha vattába lett volna csomagolva: jókedv volt és nyugalom, "ráérünk mindenre" és "még Lena véleménye is érdekelne erről, ő mit gondol róla?", mindenkire jutott idő.

A gyerekek az ottlétem alatt sokat dolgoztak önállóan, feladatlapokkal. 4 felnőtt volt bent velük (ez normális, nem a bemutató hét miatt volt), a gyerekek dolgoztak, mindenki a saját tempója/tananyaga szerint és ha valakinek kérdése volt a 4 pedagógus közül egy odament, leguggolt és átbeszélték a feladatot, felmerült kérdést. Néha egy-egy harmadikos átszambázott a másik szobába (két szobás osztálytermek vannak), nem értettem mi folyik ott, aztán rákérdeztem és elmagyarázták, hogy a nagyokat egyesével szólítják és felolvasnak, ill. beszámolnak a héten olvasott könyv tartalmáról. Kötelező házi feladat nincs, de az a kiindulási alap, hogy a gyerek kedvvel olvas és örömmel meséli el a tanárnőnek kettesben, hogy miről szólt a sztori.

277590_1_article660x420_277590_1_org_B82455171Z.1_20110121110432_000_GQTDP1RU.2_0.jpg

Nincsenek jegyek, nincsen házi feladat, ellenben van kristálygyűjtés, ha ügyes voltál meg masszázs a gerincednek, ha látják, hogy ma nehezen megy a koncentrálás... (ezt is láttam :)  )

A másik esélyes suli nyílt napja szombaton volt. Nem teljesen értettem ez hogyan lesz. Lesz szombaton tanítás?? Aztán kiderült: jöttek önkéntes kiselsősök akik rövid (15 perces) bemutatóórákat tartottak külön termekben, amúgy meg sok tanteremben foglalkozások voltak az érdeklődő családok gyerekeinek. Volt sportfoglalkozás a tornateremben, játékok a fizikalaborban. Dorka sajna nem akart eljönni ide velem, így egyedül mentem. Ez a program teljesen a gyerekekre volt kihegyezve, így gyerek nélkül nem volt ez nagy buli, meg beteg is voltam. Egy óra után leleléptem, pedig elvileg ez egy egésznapos buli lett volna.

schulkonzept.jpg

A nyílt napok utáni héten kezdődött a jelentkezési hét. Mentem is a jelentkezési lapokért, meg az átjelentkező lapért is. Mikor a körzetes suliban kérdezte a beiratkozást intéző, hogy ha nem a körzetesbe, akkor hova? Mondtam, hogy a Paula Fürstbe szeretnénk jelentkezni, háááát... kb. sok sikert kívánt... a fejére volt írva, hogy hajrá Kovács néni...a marhája...  annyit mondott: "idén mindenki oda jelentkezik...?" Aztán elmondta, hogy a legtöbb ismerősének gyereke is oda jár. "És ugye tudom, hogy ezt a körzetes helyet is elveszthetem?" Tudom...

38cb0f9c8f058f2fd55c6a4a09b3e6d4.jpg

("Sose segíts egy gyereknek olyasvalamiben amiről érzi, hogy képes boldogulni vele.")

Másnap Évi (Elza - magyar ovistárs és barátosnő -  anyukája) segített megírni megírta :) németül a jelentkezési lapot. Merthogy arra nem csak az adatok kerülnek, hanem vannak ilyen kérdések, mint "Miért érzi úgy, hogy gyermekének a választott iskolába kell járnia mindenképp?" "Mi történne, ha gyermekét nem vennék fel a kiválasztott iskolába?" "Jár-e testvér, ismerős már a választott iskolába?" És ilyenkor ide jön a litánia... Hallottam olyat, akinek postafordultával visszajött, hogy írjon még litániát "ha gondolja"... A litánia teljes egészében arra lett építve, hogy ha Elzával egy osztályba járhatna nem kellene egy újabb beilleszkedési "sokkon" túlesnie, mikor épp elég volt neki az, hogy tavaly országot váltott, új nyelvet tanul, stb. *pislogó shrekkandúrnézés*

Utána jött volna a második válaszott, ún. tartalékos suli litániája (Lietzensee Grundschule), de

  • egyrészt arra jöttem rá, hogyha megfogalmazni sem tudom, miért járjon oda a lányunk (azt nem írhatom, hogy "mert tarcsinak jó lesz"), akkor akarjuk mi azt egyáltalán?
  • Meg úgy éreztem, hogyha másikat is jelölünk meg a Paula Fürstön kívül akkor azzal azt jelezzük, hogy mindkettő jó: valamelyik... Márpedig mi nem valamelyiket szeretnénk, hanem a Paulat. Így aztán az utolsó pillanatban végül maradt egyetlen választott suli, lemondva a körzetesről és nem adva esélyt egy tarcsinak..

A vicc jutott eszembe a lóval: "nem vak az, csak vakmerő..." Mi is tudjuk, hogy vakmerő, de remélünk. Úgy érzem mi a magunk részét beletettük, innentől elengedtem/átengedtem Fentre.

December 10-re kaptunk időpontot az iskolaorvoshoz iskolaérettségi vizsgálatra. Egyelőre egy adatlapot kellett kitölteni mielőtt online időpontot kaptam volna, ilyen kérdésekkel, mint "van-e a gyerek szobájában saját TV?", "szülők iskolai végzettsége", "van-e dohányzó a családban?" Kíváncsi vagyok a felméréskor milyen kérdések lesznek még :D

Die-Unterrichtsraeume-der-Jahrgangsstufe-1-3-der-Montessori-Grundschule-2.jpg

No, szóval 2015. márciusára derül ki, hogy merre az arra. Az már csak 5 hónap. Hamar elrepül :)

cc063058bbc477186ad2a2569101c9a0.jpgIMG_0006.JPGmaterial-uebungen.jpg

Szólj hozzá