2014. sze 21.

Nyár, meg ősz

írta: JanCsi
Nyár, meg ősz

Július közepénél jártam legutóbb. A következő héten visszautaztunk Magyarországra, mert egy hetet a pesti cégnél kellett töltenem, a szabadságot meg úgy vettem ki, hogy a hét végével maradjunk is Magyarországon és onnan mehessünk nyaralni. A Magyarországra vezető út igen kalandos volt, mert beterveztünk egy prágai éjszakát, hogy Imi ne vezessen egyben túl sokat, de a prágai szállásunk nemhogy túl olcsó sem volt de cserébe tré. Nem volt egy pihentető éjjel. A másnap sem volt jobb mert reggelit követően marha vacakul lettem, gondoltam a fogadósék megmérgeztek, de utóbb kiderült nem... Karinának már indulás előtti naptől hasmars volt, hát nekem Róka képében jelentkezett a vírus. Egyedül Imi nem dőlt ki, szokás szerint. Rég voltam ilyen pusztulatul mint akkor. No, hétfő délutánra egész emberformára változtam, aztán a nyaralás már szerencsére minden gond nélkül telt. Jó, mivel gyerekekkel voltunk alapvetően fárasztó volt, de mégis azért kikapcsolódás volt: szuper tágas apartman, Malinska jó hely családdal is, az idő totál megjavult mire odaértünk, mi kell még? :D Nem akartam százfelé pörögni, csak dögleni, de azt intenzíven és erre remek hely volt.

10495331_10203699244593906_4578176945953786948_o.jpg10616197_10203814541476256_2642000177651351787_n.jpg10413296_10203814548116422_3162255248189148544_n.jpg1898014_10203814541956268_2780526867267086644_n.jpg10527790_10203814551996519_626967244189734272_n.jpg10559778_10203814538716187_1037270573283839919_n.jpg10614169_10203814552516532_5662121806541539112_n.jpg

A fenti képen Imi, meg a lábai... gondoltuk ez muszáj a blogra, amolyan must-have nyaralós :D

A lányok német csapatokhoz verődve halásztak, meg polifoammal szórakáztak a vízben ill. azon húzták egymást. Érdekes volt látni egyrészt, hogy mennyire jól összehavarkodnak már német gyerekekkel bárhol, másrészt meg érdekes volt, hogy nem a magyar gyerekekhez csapodtak, pedig belőlük is volt ám bőven.

Hazafelé nem a cseheken keresztül jöttünk, hanem Ausztrián át alulról fel. Passauban töltöttünk egy délutánt meg éjjelt és másnap reggeli után nyugiban tudtunk hazautazni. Hosszabb, nem is logikus útvonal, de nekünk sokkal jöbban bejött. Passau egyszeri város, értsd egyszer elég látni de most pont jó volt kicsit csalinkázni az utcáin. A vacsorahelyünk korrekt volt nagyon, a szállás olyan bajor fogadós stílusú, a tulajbá egy pokróc a Tripadvisor szerint (sajnálatunkra mikor megérkeztünk közölték ,hogy csak másnap reggeltől lesz a Herr Pittyputty... ó, de hogy sajnáltam...) Amúgy meg tiszta, normális hely volt, illatos puha ágyneművel. Átutazó vendégeknek mi kell még :D 

A nyaralást követően - ami nagyon nagy örömömre pihentető hosszúságú volt (összesen egy hónapot voltam irodán kívül, maga a horvát nyaralás is majdnem 2 hét volt) - beindultak újra a hétköznapok, de már apró változással: Dorka vorschulkind lett, amire illő majnem olyan büszkének lenni mint amilyen büszkén a schultütét kell hurcolászni majd jövőre. A vorschulkindség nem érdem, kb. arról szól, hogy utolsó éves ovis vagy. Napi rutinban ez annyi, hogy amíg a pisisek alszanak ők feladatlapozhatnak, illetve ismerkedhetnek az abc-vel, számokkal, stb. Karina is kikerült a pisis csoportból, így neki most annyiban más a délutánja, hogy nem kötelező a pisisek közé befeküdnie az alvós szobába, hanem a vorschulkindes szobában lepihen aztán ha alszik alszik, ha nem hát nem. Legtöbbször Sophie-val hülyül, úgyhogy szerintem sokat nem alszik, de csendben kell(ene) lenni. :) A sportórán meg egyenesen a legnagyobbak közé került, mert a középsős sportcsoportban túl sokan voltak így upgradelték. :D

Próbálom kialakítani velük a külön töltött időt. Nem azért mert Ranschburg vagy Vekerdy ezt javasolja,  hanem mert az esetek többségében csak így bírjuk ki őket... Ha Imivel marad bármelyik is: cukipofák... Amelyik velem jön és egyedül van az is cukipofa. De együtt? Vállalhatatlanak... :( Sajna. Úgyhogy pl. múlt héten elvittem Karit a Liebe biene Maja (ahogy ő hívja. Amúgy Maja, a méhecske - A mozifilm) filmre, csak mi ketten és az örökké nyígó-nyavalygó csaj egy totál értelmes 4 éves szerepét hozta, komolyan egy másik gyerek volt ott velem.

Ma meg Dorkával mentünk el a Pergamon múzeumba (hat évre bezár, sietni kellett), mondjuk az hogy ő tud viselkedni szerencsére már nem újdonság. Gyülekezet által szervezett kirándulás volt, ill. inkább a vasárnapi iskolásoknak volt, utána pedig együtt ebédeltünk egy kávézóban ahol büféebédet kaptunk. Öröm és bódottá volt látni, hogy az összes német kölyök üres spaetzle-t evett (nokedli) nutellával. Végre, nem csak az én gyerekem UFO :D És persze a program 8:45-től (akkor indultunk otthonról) négyig tartott ebéddel, kávéval, chai latte-val, diskurzussal, mindennel együtt de senkit nem zavart, hogy a két-háromévesek feje beleesett a tányérba. Amúgy brutál volt a sor a múzeum előtt, tábla jelezte, hogy az adott helyen állva még hány óra sorbanállás vár rád...3-4... Mi idegenvezetéssel voltunk és előre lezsírozva, így egy percet sem kellett várni (ill. de, a teljes csoportnak... ránk... nade az már más tészta. Egy icipicit megcsúsztunk a fránya 100-as busz jóvoltából. Lábjegyzetként jegyzem csak meg, hogy az elmúlt egy évben rettentő lelazultam. Régen mindenhová mint egy marha rohantam. Itt mindenki lassú, minden lassú, nagyon lassú... Felvettem a tempót. Yesss!!!! Egy új élmény.)

A következő nagy móka, ami előttünk áll a suliválasztás. A jövő héttől indulnak a nyitott napok a sulikban: két suliba tervezek elmenni: az egyik egy Montessori suli (Paula Fürst), a másik egy "normál" (Lietzensee Schule). A körzeti iskolába mindenképp be kell jelentkezni (Eosander Schinkel) és ott lehet kérni további jelentkezési lapot más sulikba. Szeptember a nyitott napok ideje, október a jelentkezésé, januárban lesz iskolaérettségi pszichomókus bácsi beszélgetős délutánja, aztán tavasszal majd megküldik, hogy merre lesz az arra. Kicsit bonyolult. Vagy nem az, csak annak tűnik. 

Imi folytatja tovább a német kurzust, október végén jár le az egy év. Erre a kis időre áthelyezték őket másik épületbe, ami tőlünk kb. 4 metrómegállóra van, de biciklivel jár most suliba. 25 év után újra nyeregben :)

A következő családi móka, amit már elkezdtem szervezni - legalábbis nézelődöm - Kari szülinapi buli helyszne. Októberben már 4 éves lesz a csajszi! Arról is majd feltétlenül jegyzetelek ide... Addig is marad a gesztenyegyűjtés, kastélyparki kacsaetetés, míg be nem jön a nagy hideg, mert akkor majd fagyizni járunk, mint minden rendes német gyerek :D

És mééég kééééépek:

 10620196_10204044053413911_2717207024566938130_o.jpg1941356_10204087350336307_5578677692292863809_o.jpg10562768_10203896928415878_4128379399361622544_o.jpg10532904_10203876622068232_1634491423077831762_o.jpg

És persze a cukiság a végére: tehenes cukis

10549062_10152644027314711_3236381645250123592_o.jpg

Szólj hozzá