2014. júl 13.

Állítólag nyár van

írta: JanCsi
Állítólag nyár van

Elég hullámzó. Van, hogy azt se tudjuk melyik strandot célozzuk meg a hétvégére csak el a lakásból, de sürgősen. Máskor meg fűtésért rimánkodok.

 

Warnemündén, nyáron ezt árulják. Ez nem vicc, júniusban lőttem:

10296797_10203306246449198_8710050644927772164_n.jpg

Május végén és június elején több hosszú hétvége is adódott (Jézus mennybemenetele és Pünkösd) amit mi fel is használtunk családi kirándulásokra és strandolásokra. Addig töprengtünk, hogy hova is menjünk azon túl, hogy a tengerhez hogy addigra a gondosan - két hónappal előbb  - mindent megtervező német jóbarátaink már lekopasztották a teljes kínálatot. Gyakorlatilag az utolsó előtti nap találtam Warnemündétől 15 percre egy semmi közepén lévő fogadót, vagy mit, benne egy kétszobás apartmannal.

10402631_10203306226528700_5342546077750083435_n.jpg

DSC_0129---.jpg

Végül kiderült, hogy a hely ahová foglaltam egy bűbáj helyen volt, a fogadósok amolyan valami buddhista, pránanadis vonalban nyomulásztak, de ebből mi a füstölőkön kívül mást nem érzékeltünk, egyébként meg nagyon-nagyon kedvesek voltak.

A hétvége fő programja a Karls Erlebnisdorf volt, vagyis az eperbirodalom. Rövershagen-ben van a legnagyobb Karls, gondoltuk indítsunk a legjobbikkal. Van Berlin közelében is egy, de ez a rövershageni a legnagyobb és legrégebbi. Amúgy annyi, hogy egy családi park -szerintem anno onnan indulhatott, hogy egy epertermesztő család minő meglepetés: epret árult . Aztán lett belőle egy eperbirodalom ahol minden eper: eperméz, epres sör, epres cukrot gyártanak - bemutatják a készítését - előtted főzik az eperlekvárt, eper bonbont készítenek, meg minden... És ezen túl játszóterek, állatbemutató, kisvasút, kincskeresés, állatsimogató, rengeteg játék... mindezt ingyenes belépéssel, merthogy ember még onnan szerintem nem tette ki a lábát úgy hogy valamit ne vett volna a 100 bolt egyikében ami a parkon belül van. :D

roevershagen.jpg10376858_10203312653729376_7588137046383745984_n.jpgDSC_0262.jpg10419634_10203306234728905_8266067254351494792_n.jpg

Másnapra beltéri fürdést terveztünk. Pont jól alakult, mert a Karls-os napon szuper időnk volt, másnapra viszont hűvösebb lett. A beltéri fürdő így ideális programnak tűnt. Fedett - marha meleg - klímában a nyugágyon fekve nézni a tengert - az nem rossz feeling :D Ha már egyszer ilyen tengerhez keveredtünk ahol csak fakutyázni lehet...

blogjuni.jpg10173658_10203312655249414_1132813078626588984_n.jpg

A következő hosszú hétvégére olyan meleg kerekedett, hogy kajtatni kellett a strandot: hová érdemes menni - melyik milyen, melyik van közel nagyjából. Sőt, kiderült az is, hogy két fürdő még nyitva sincs - JÚNIUSBAN - úgyhogy még épp időben kaptuk a fülest,hogy meg se próbáljunk oda menni. Végül egyik nap egy tavacskánál voltunk, másik nap meg elmentünk a jól bevált T.U.R.M Erlebnisbad-ba, Berlinen kívül (Oranienburg).

furcsi_1.jpg

Azóta már teszteltük a tőlünk 10 percre lévő wilmersdorfi strandot is. Picit szocfíling az épületrész, de a medencék nagyon jók, rendezett és kulturált. Nem egy Palatinus méret, de teljesen oké volt. Mindezt egész napra, 4 főre 11 euroért. Igen, 3300  ft-ért.

A melóról egyre kevesebbet írok, pedig volna mit :) Mivel ez egy családi blog nem akarom túlzsúfolni holmi munkatémákkal :D de Nyugaton a helyzet fokozódik, ennyit írhatok. Lettek magyar kolléganőim, most már lehet mondani, hogy magyar csapat is van ám az osztályon. A nyár folyamán járnunk kell Magyarországra: folyamatok áthelyezése, migráció és hasonló "szép szavak, mind jöhet" (Kispál és a Borz). 

A lányoknak egész nyáron szünet nélkül megy az ovi, így legalább még idén nincs problémó a nyári szünet körül. Jövőre még nem tudjuk mi hogyan lesz: gyanítom, hogy ügyelettel fogja indítani Dorka a sulis pályafutását. Még mindig nagyon halvány (egyre halványabb) hezitálás folyik részemről a Lietzensee (http://www.lietzensee.cidsnet.de/) és a Paula Fürst Reformschule - montessori -  (http://www.paula-fuerst-gemeinschaftsschule.de/cms/_rubric/index.php?rubric=home) között. Elvileg 99%-ban a Paula Fürst felé húzunk egyelőre, de ősszel még lesznek nyitott napok, ott még szeretnék további infokat összegyűjteni.

További egy évre lett fedél a fejünk felett, juhééé. Augusztus végén járt volna le a szerződésünk, de már jó előre elkezdtem kérdezni az ügynökünket, hogy hosszabbíthatunk-e. Nekünk időben kell ezt tudnunk, mert augusztusban szabin leszek, előtte meg ha július közepén közli esetleg hogy nem ... akkor semmi időnk nem maradt volna másikat keresni. Panic is over... :D Maradunk. Nem eszményi a lakás, vannak hátrányai, de rendkívül jó helyen van infrastruktúra és közlekedés, ovi meg nyelviskola és munkahely szempontjából és amúgy is csak jövőre tervezünk új helyre menni, mikor már tudjuk hol lesz Dorka sulija. 

Vágom a centit a szabadságig. Már nagggyon várom. Magyarországról - rokonlátogatósdit követően - lemegyünk a horvát tengerpartra, 12 napra (Krk). Rákokat fogok hálóval kergetni, homokvárat építek, sarazok, bárányfelhőket fogunk nézni családilag, ki milyen állatnak látja a felhőt. Úgyhogy elfoglalt leszek rettentően, tudom. :D 

Jah, közben volt születésnapom is. 35 lettem. Juhúúúú! A 35 szerintem csini szám, még ha a páros számokat jobban is szeretem. Lehet, hogy majd 40-től kezd el izgatni a korom?? Mert még mindig nem hoz zavarba/lázba, nem is tudom hogy írjam. Volt csodaszép tortám, rengeteg köszöntő, meg szülinapos vacsora a férjemmel, kettesben. Kell ennél több? Na, jó azért a Kindle Fire miatt nem tiltakoztam, nagyon nagyon örültem/örülök neki. :D

sm_.jpgA munkahelyi szülinapos-íróasztalos díszítésem a kollégáktól (azért van ilyen furin aggatva minden, mert ez egy barikád kérem szépen... a telefonom is le volt ragasztva, a képernyőmön meg csillámpónis plakát volt... Azért leszedtem és nekiveselkedtem aznap is a melódiának, de nagyon vicces volt... )   : 
small.jpg

Annyi minden programról hozhatnék még képeket, mert mindig megyünk valamerre. Aki ismer engem az tudja, én nem tudok megülni a popómon, nekem mindig mennem kell, szervezni, újat látni. :) Voltunk a lányokkal építkezésen: betonoztak, szögeltek, markológépet irányítottak. Buli volt! Járunk magyar piknikre, magyar családokkal, ha meg éppen jó idő van strandra, vagy kacsát etetni a schlosshoz, vagy éppen a kindermuseumba, az állandó rossz idős program. :)

Mindig cuki képpel zárok, most sincs ez másképp :D :D Balti-tengeres szelfi, ezúttal az ősökről :) 

DSC_0165.jpg

Legközelebb beszámolok a nyaralászásról! Jó nyarat mindenkinek! :)

 

 

Szólj hozzá